RNS biomarkerek a vérben korábbi Alzheimer-kór kimutatását tehetik lehetővé

A laktát-dehidrogenáz, közismert nevén LDH, egy enzim, amely szinte minden testszövetben megtalálható. Kulcsszerepet játszik az energiatermelésben azáltal, hogy segít a cukrot olyan energiává alakítani, amelyet a sejtek felhasználhatnak. Amikor a sejtek megsérülnek vagy elpusztulnak, az LDH felszabadul a véráramba, így hasznos markerré válik a szövetkárosodás kimutatására. Az LDH-szintet mérő vérvizsgálat segíthet az egészségügyi szolgáltatóknak különböző egészségügyi állapotok azonosításában és nyomon követésében, beleértve a májbetegséget, szívinfarktust, bizonyos rákos megbetegedéseket és vérbetegségeket.

Az LDH-vizsgálatot egy egyszerű, vénából vett vérminta segítségével végzik, jellemzően a karból. Általában nincs szükség különleges előkészületre, bár egyes esetekben az egészségügyi szolgáltató megkérheti, hogy a vizsgálat előtt egy bizonyos ideig böjtöljön. A vérmintát ezután laboratóriumba küldik, ahol a technikusok megmérik a jelenlévő LDH mennyiségét. A normál LDH-szintek kissé eltérhetnek a laboratóriumtól és a használt konkrét módszertől függően, de általában felnőtteknél körülbelül 140-280 egység/liter tartományban vannak. Az ettől az értéktartománytól eltérő szintek szövetkárosodást vagy betegséget jelezhetnek.

Az emelkedett LDH-szintek számos különböző állapot következményei lehetnek, mivel az enzim a test számos szövetében jelen van. A magas szintek májbetegséget jelezhetnek, mint például hepatitisz vagy cirrhosis, szívbetegségeket, beleértve a szívinfarktust vagy szívelégtelenséget, izombetegségeket, bizonyos vérszegénység-típusokat, tüdőbetegségeket, hasnyálmirigy-gyulladást vagy különböző rákos megbetegedéseket, beleértve a limfómát és leukémiát. A megerőltető testmozgás, bizonyos gyógyszerek, sőt még a vérminta begyűjtése során bekövetkező hemolízis is átmenetileg emelkedett eredményeket okozhat. Mivel az LDH nem specifikus egyetlen szervre vagy állapotra, az orvosok általában más vizsgálatokkal együtt használják pontos diagnózis felállításához.

Az LDH-nak öt különböző formája van, úgynevezett izoenzimek, amelyek különböző szövetekben találhatók. Az LDH-1 elsősorban a szívben és a vörösvértestekben található, az LDH-2 a fehérvérsejtekben, az LDH-3 a tüdőben, az LDH-4 a vesékben és a hasnyálmirigyben, az LDH-5 pedig a májban és a vázizmokban. Egyes esetekben az egészségügyi szolgáltatók LDH-izoenzim vizsgálatot rendelhetnek el annak meghatározására, hogy melyik konkrét forma emelkedett, segítve ezzel a szövetkárosodás forrásának pontosabb meghatározását. Ez a kiegészítő vizsgálat értékes információkat nyújthat a diagnózis felállításához és a kezelés megtervezéséhez.

Az LDH-vizsgálatot gyakran használják nemcsak a kezdeti diagnózishoz, hanem a betegség progressziójának és a kezelésre adott válasz nyomon követésére is, különösen rákos betegeknél. A rendszeres LDH-mérések segíthetnek az orvosoknak felmérni, hogy a kezelés működik-e, vagy a betegség előrehalad-e. Bár az emelkedett LDH-szint önmagában nem ad konkrét diagnózist, fontos információként szolgál, amely más klinikai leletekkel és vizsgálati eredményekkel kombinálva segíti az egészségügyi szolgáltatókat a betegellátással kapcsolatos megalapozott döntések meghozatalában.